Szeretnék bemutatkozni.
Szabó-Fige Tímea vagyok. 10 éve megalapítottam a Möbius nevet viselő márkám és 3 éve megszülettek az Animals Kid Collection gyerekruha termékek, amelyek mára igen ismertek lettek a magyarországi kisgyermekes családok körében.
A Showroom évek óta sikeresen működik Nyíregyházán.
Amit én és három csodálatos kolléganőm működtetünk.
Egy új lehetőségre szeretném felhívni a figyelmedet Kelet-Magyarországon.
A saját termékeink mellett lehetőséget biztosítunk a megjelenésre más készítőknek is, akik hasonló minőséget és szemléletet képviselnek, mint mi, hogy bolti körülmények között is elérhetőek legyenek a termékeik.
Az üzletbe ahogy eddig is, nagyon sokan jönnek tanácsadásra, vásárolni a vonzáskörzetünkben lakó anyukák (Nyíregyháza, Debrecen, Miskolc). Lehetőség nyílik számukra, hogy hozzájussanak, megismerkedhessenek fizikálisan megfoghassák, azoknak a márkáknak a termékeit, akiket eddig csak követtek és nem volt lehetőségük velük személyesen találkozni.
Az új hely még vonzóbb lesz, mivel egy a családok által frekventált szabadidős park mellett található, ahol számos étterem és játszótér van a közelben. Valamint saját udvar van, tavasztól kinti foglalkozások és szülinapi zsúrok megtartására is alkalmas lesz.
Az eddigi workshopok most is költöznek velünk és más gyerekfoglalkozások is helyet kapnak) terveink közt Ringató és babajóga is szerepel, nagyobbaknak Zenés angol).
Ha szeretnél te is workshopot, vagy valamilyen baba-mama foglalkozást tartani, várjuk jelentkezésedet.
Helyi kismamás szervezetekkel, védőnőkkel állunk kapcsolatban, így a forgalom adott,valamint a netes megjelenést is tudjuk biztosítani, saját felületeinken, ami így kereszt reklámot is jelent a márkának. (Facebook oldal 10.000 követő felett, Instagram 4000 követő felett, valamint aktív Youtube csatorna).
A showroom területe 90 nm amiből a fele bolt, a másik fele iroda és műhely, ahol csomagátvételt is tudunk biztosítani azok számára, akik ezt igénylik.
A bérlési lehetőségért keress minket.
Polcok vagy teljes állvány, egyéb hely, akasztós rész, megbeszélés alapján. A kirakatainkban lévő polcokra és állványokra minden hónapban válogatunk, és azokat havonta átrendezzük.
A bejövő márkának minimum 8 hónapos szerződést kell aláírnia.
Ezért mi heti 5 napos nyitvatartási időt, napi elszámolást és rendszeres Social Media megjelenést biztosítunk. A maradék két napon telefonos bejelentkezéssel csomagátvétel lehetséges.
Láthatjátok az árakból, a cél nem a nyerészkedés, hanem azoknak a vidéki anyukáknak a segítése, akik nem tehetik meg, hogy Pestre járjanak vásárokra, de igénylik ezen termékeket.
Szeretném ezt a fajta kézműves értéket, amit mi is képviselünk márkáinkkal, ide is elhozni és elérhetővé tenni.
Számos anyukával beszélgettem arról, hogy gyakran a postaköltség tartja őket vissza és hogy még sosem foghatták, láthatták élőben egy-egy márka termékét, ezért nem rendelnek.
Szeretném vonzóvá tenni számukra ezt a kis ékszerdobozt a belvárosban és mivel a Nyíregyházi Állatkert igen vonzó, ezért tényleg sokan jönnek kirándulni erre, (ez tapasztalat) amely kirándulásoknál rendszeresen jönnek hozzánk vásárolni.
Ha nem tudsz üzletet bérelni, vagy nincs időd egy webshopot üzemeltetni, akkor ez a megoldás számodra.
Célunk, a hosszú távú együttműködés.
Ha érdekel a lehetőség, akkor itt tudsz jelentkezni:
https://docs.google.com/forms/